A Szerb Antal Gimnáziumban érettségizett 1989-ben, dr. Licskóné dr. Bóna Anna osztályában.
1991 óta Genfben él, ott járt egyetemre is. Eredeti szakmája francia szakos tanár. Számos netes és nyomtatásban megjelenő folyóirat publikálja műveit, például az Art’húr Irodalmi Kávéház vagy "A hetedik" című irodalmi folyóirat, melynek szerkesztője is. Kortárs magyar költők verseit, valamint saját költeményeit fordítja franciára. Art’húr-díjban részesült 2017-ben, és Áprily Lajos-díjjal is kitüntették. Egyik kötetéről Baranyi Ferenc és Nagy Zita írt kedvező véleményt.
Verseskötetei:
- Befejezetlen szimfónia. Underground Kiadó, 2015.
- Boszorkánytükör. K.u.K., Budapest, 2016.
- Tűztündértánc, K.u.K., Budapest, 2017.
Antológiák:
- Élő Költészet Antológia. Underground Kiadó, 2015.
- Szó-kincs 2011, 2012, 2013, 2017, 2018, 2019 versantológia, Aposztróf Kiadó
Regénye:
- Sivatagi szél. K.u.K., Budapest, 2019.
Önmagáról így vall:
"Mióta írni tudok, verselek, legtöbbször rímes formában. Kalandos életem leegyszerűsített, tömörített "vallomásai" ezek, melyekben ott vagyok én és az általam látott, átölelt Világmindenség. Az áhítat és az iszonyat, a boldogság és a halálfélelem. Életem, az Út a végső állomás felé csodákkal és csalódásokkal teli. Ezt szeretném megosztani azokkal, akik a verseket szeretik."
Források: