Ugrás a tartalomra

Morvay Béláné

Emlékezés Morvay Bélánéra, Kati nénire

2008. január 22-én meghalt Morvay Béláné, nekünk, kollégáinak Kati, régi tanítványainak Kati néni. Néhány éve már nyugdíjas volt, és azt gondoltuk róla, hogy a megérdemelt pihenést élvezi, a kényszerek nélküli nyugodt életet, az unokáival való foglalkozás boldogságát.

Sosem hittük volna, hogy ilyen fiatalon fog elmenni. Hiszen testnevelő tanár volt, életének centrumában a sport, a mozgás, az egészség állt. S ő élvezte is a hivatását. Irigykedve néztük, ötvenöt éves kora után is milyen csinos, nyugdíjba vonulása előtt még hibátlan tigrisbukfenceket vetett a diáknapi tornabemutatón. Pedig nehéz munkásévek álltak mögötte, 14 éven át télen-nyáron szabad ég alatt tartotta az óráit, hiszen 1989-ig a Szerb Antal Gimnáziumnak nem volt tornaterme. Naponta 5-6 órát tartózkodott a szabadban, ha fújt a szél, ha esett az eső vagy a hó. Ha fagyott, ha tűzött a nap, órát kellett tartani, meg kellett szerettetni a gyerekekkel a mozgást, a sportot, fel kellett bennük kelteni az egészséges élet igényét.
Noha a mozgásformák közül a futball érdekelte a legkevésbé, ő szervezte az iskolai focibajnokságot, amikor nem volt férfi testnevelő tanár az iskolában, mert focizni szerető fiúk mindig voltak. S a jövendő amatőröket ő edzette, ő kísérte a meccsekre. De szervezte a kosár- és kézilabda-bajnokságokat, a futóversenyeket, játszott a kora reggeli tömegsport órákon a röplabdacsapatban, pingpongozott a tanítványaival, mindenféle mozgásos játékot eszelt ki számukra, hogy jól érezzék magukat egész nap. Ő volt a mindig sikeres katasztrófavédelmi iskolai csapat vezetője, állandó kísérője és drukkere a kerületi vagy országos versenyeken, a Magyar Vöröskereszt iskolai megbízottja, az iskolában rendezett honvédelmi és sportnapokon az elsősegélynyújtás szakértője: kificamodott kezek és bokák helyreigazítója, sportsérülések szakavatott gyógyítója.
És persze osztályfőnöke is volt vagy 120 diáknak, kinek 4, kinek 2 éven át, mikor hogy hozta a sors, mert néha át kellett venni osztályokat helyettesítendő kollégától. Ő pedig szívesen átvette, hiszen teljes osztályokat tanított, jól ismerte a gyerekeket. Ezért nemcsak saját osztályainak, hanem bármely másik iskolai osztálynak a rendelkezésére állt, amikor szalagavatóra különleges táncot kellett betanítani. Palotásának koreográfiája a mai napig a legnépszerűbb a diákok körében, nem véletlenül, hiszen éveken át csiszolgatta, minden videóra vett táncjelenetet olyan szemmel nézett, hogy belőle melyik ötletet vegye át, hogy még szebb, ünnepélyesebb legyen az iskolai bált nyitó tánc. Sokrétű tevékenységét kitüntetéssel és tanácsosi cím adományozásával ismerték el.

Azoknak, akik ismerték őt, most már örökre hiányozni fog barátságos érdeklődése, kedves közvetlensége, mindig nevetésre kész jó kedélye. Mi, volt kollégái többé nem fogunk tőle háziasszonyi tippeket, kötésmintát, süteményrecepteket kapni; időközben felnőtt volt tanítványai pedig már nem büszkélkedhetnek el neki szakmai sikereikkel, családjukkal vagy éppen nem panaszolhatják el kudarcaikat, nem zokoghatják el bánatukat érdeklődő, együttérző figyelmének.

Szeretettel és tisztelettel emlékezünk rá.