2014-2019-ig volt a Szerb Antal Gimnázium tanulója. Osztályfőnöke: Hegyiné Farkas Éva
Ma aerospace mérnök. Tanulmányait az Egyesült Államokban, a Virginia Tech aerospace szakán kezdte, ahol Magna Cum Laude minősítéssel diplomázott, majd mesterdiplomát is szerzett a repülő- és űripari mérnöki területen.
Szakmai munkája során a repülésbiztonság és megbízhatósági mérnöki feladatokra specializálódott. Pályafutása során számos nemzetközi elismerést kapott, többek között bekerült az Aviation Week “20 Twenties” díjazottjai közé, amely a világ legígéretesebb fiatal aerospace mérnökeit ismeri el.
Eszter két TEDx-előadásban is megosztotta tapasztalatait és gondolatait a szakmájáról, valamint rendszeresen tart előadásokat és mentorálja a következő generáció mérnökeit. Különösen fontos számára, hogy példát mutasson a STEM-területek iránt érdeklődő lányoknak, és bebizonyítsa: elhivatottsággal és kíváncsisággal bármilyen álom valóra válhat.
Eszter szakmai pályája mellett nemzetközi konferenciák szervezőbizottságának tagja, és aktívan dolgozik azon, hogy hidat építsen a tudomány, az ipar és a fiatal tehetségek között.