1995-2001 között tanult a Szerb Antal Gimnáziumban, az akkor induló hat évfolyamos képzésen. Osztályfőnöke Smejkál Szilvia volt.
Nagyon szorgalmas, jó tanulónak számított, az énekkar aktív tagja, a szavalóversenyek rendszeres résztvevője, iskolánkat többször is képviselte a „Szép magyar beszéd” országos versenyeken.
Kedves egyénisége népszerűvé tette az osztályban.
"Hetedikes korában történt, - emlékszik vissza osztályfőnöke - együtt néztük meg az osztállyal a Dzsungel könyvét, s hazafelé lelkesen kijelentette: »Én színész leszek, s zenés darabokban fogok táncolni és énekelni!« Így is lett."
Tehetsége hamar megmutatkozott. Az iskolai műsorok állandó szereplője lett. 16 éves korától Földessy Margit gyermekszínész iskolájába járt, énekelni és táncolni is tanult. A végzős évben, amikor az osztály a diáknapra kampányfilmet készített, ennek rendezésében is közreműködött, s a film főszereplője lett. Ez volt élete első filmes főszerepe.
Érettségi után azonnal felvették a Színház-és Filmművészeti Egyetemre, ahol musical szakon végzett. Az egyetem elvégzése után játszott a József Attila Színházban (2005-2007), a Bárka Színházban (2007-2008), a Körúti Színházban, az Örkény István Színházban, a Kecskeméti Katona József Színházban, az Ódry Színpadon és legtöbbet a Nemzeti Színházban (2008-2018).
Több filmben is játszott, így az Aranycsapat és a Járom az utam címűekben vagy a nagy sikerű Valami Amerika 2 majd A Valami Amerika 3 című filmek egyik főszereplője volt.
2018-tól küzdött egy ritka daganatos betegséggel, melyről sokáig ismerősei sem tudtak. 2024 május elején derült ki, hogy a család anyagi tartalékai kimerültek és a betegséget csak külföldön lehet kezelni. Kollégái és barátai összefogtak, és május 25-én jótékonysági gálát szerveztek Május 30-án adták hírül, hogy összegyűlt a megfelelő összeg a gyógykezeléséhez. Egy nappal később, május 31-én hajnalban, 41 éves korában hunyt el.
Emlékére 2025-ben megalapították a Tompos Kátya-díjat fiatal előadóművészek számára.